Ajtót nyitottak

2018. augusztus 14., címkék: gyereknevelés, mezőcsokonya, biztos kezdet, dunántúli reformátusok

200 kilométert autóztunk a hétfő délelőtti hőségben, hogy időben odaérjük a mezőcsokonyai Csillagvár Biztos Kezdet Gyerekház megnyitójára. A somogyi intézmény egyike annak az öt református szociális-közösségi központnak, amelyek a héten nyitják meg kapuikat országszerte. A Kaposvártól 15 kilométerre fekvő faluban is kitárt ajtókkal várták a kisgyermekes szülőket – és minket is.

Hajlék az örökkévalóságban

2018. május 12., címkék: pannonia reformata múzeum, dunántúli reformátusok

„Azt szeretnénk, ha ez a múzeum az egyházkerületünk kirakata lenne" – mondta Steinbach József dunántúli püspök a Pannonia Reformata Múzeum ünnepélyes megnyitóján május 11-én Pápán. A templomteret, két állandó kiállítást, látványraktárat, időszaki kiállítóteret, ajándékboltot és kávézót is magában foglaló épületkomplexumot május 12-én ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők.

Megkezdődött a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium főépületének energetikai felújítása

2017. október 11., címkék: csurgó, dunántúli reformátusok, széchenyi 2020

A Somogyi Református Egyházmegye által fenntartott csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium főépületének felújítása 2017. október 10-én veszi kezdetét. A 120 millió forint európai uniós támogatás segítségével a külső nyílászárók cseréje, a padlásfödém hőszigetelése, napelemes rendszer kialakítása és fűtéskorszerűsítés valósul meg.

Konferenciával kezdődött az emlékév

2017. február 22., címkék: reformáció, dunántúli reformátusok, dunántúli egyházkerület

A Nagyigmándi Református Templomban került sor a Tatai Református Egyházmegye idei presbiter konferenciájára, mely ebben ez évben a Reformáció 500. évfordulójához kapcsolódva az egyház emlékév nyitó alkalma lett.

Gyülekezetplántálás a dunántúli dombokon

2016. március 24., címkék: virágvasárnap, dunántúli reformátusok, reformátusok lapja, gyülekezetplántálás

Gyülekezetplántálás – így foglalja össze egyetlen szóban munkájukat Bella Péter, a győrújbaráti központtal működő missziói gyülekezet lelkésze. Több a keresztelő, mint a temetés, a gyülekezet átlagéletkora kifejezetten alacsony, nincs templomuk, de nem is azt tartják a legfontosabbnak, hogy azonnal építkezésbe kezdjenek. Lelki házat építenek: misszionálnak, tanítanak, vigasztalnak, konfirmálnak. Ők a Sokorói-dombság reformátusai. A Dunántúli Református Egyházkerület 2011-ben indította el missziói gyülekezetplántálási programját, amelynek egyik résztvevője a Győrújbarát-Ménfőcsanak-Nyúli Református Missziói Egyházközség. Virágvasárnap megnéztük, hogyan él az ötéves református közösség.

Isten – természet – ember

2013. november 18., címkék: dunántúli reformátusok

Megtartották a dunántúli református gazdálkodók első találkozóját.

Első tízben a Reposzt

2013. augusztus 31., címkék: kitüntetés, reposzt, dunántúli reformátusok, blog

A dunántúli református lelkészek és lelkészfeleségek blogját az idei év tíz legjobb közéleti blogja közé sorolta a szakmai zsűri.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.